Régi ajtó átfestése

Ha évtizedes, megsárgult, ósdi (fa)ajtóját szeretné házilag újjávarázsolni, erre is van lehetőség, ráadásul nem is bonyolult. Akár festett, akár lakkozott ajtóról van szó, az első lépés mindig a csiszolás. Ez elkerülhetetlen, ugyanis a régi, lepattogzott rétegtől mindenképpen meg kell szabadulni, különben az új festék vagy lakk is le fog válni. Durvább vagy finomabb csiszolóanyagot is használhat hozzá, ám a műveletet mindig finom csiszolással fejezze be. Ezután ronggyal vagy tiszta ecsettel törölje pormentessé a felületet, majd pedig javítsa ki a hibákat folyékony fával, ami tulajdonképpen olyan, mint egy fa-hibajavító. A fölösleget távolítsa el, majd jöhet az alapozás, és csak ezután a festés vagy lakkozás.
Ha attól fél, hogy ecsetnyomok maradnak a festés után, akkor dolgozhat kis szivacshengerrel is, ezzel gyakorlat nélkül is szép eredmény érhető el.

A beltéri ajtók egy része festhető, más része nem, vagy legalábbis nem a házi módszerekkel. A fóliázott ajtókat például nem ajánlott festeni, a fából készült, vagy fa felülettel rendelkezőkkel viszont érdemes próbálkozni, de csak akkor, ha az anyaguk is megengedi. Ha betartja a festés-lakkozás szabályait, nem spórolja el sem a csiszolást, sem az alapozást, akkor a házilag festett ajtója nagyszerű dísze lesz a lakásnak, és boldogan mutogathatja munkája gyümölcsét vendégeinek.

Keresse bejárati ajtó Budaörs és bejárati ajtó Székesfehérvár szolgáltatási területeinket is. Kérje árajánlatunkat.

Nyílászáró szaküzlet:

Budaörs, Székesfehérvár

e-mail: info@wirthnyilaszaro.hu
Nyitva: H-P  08:00 - 17:00

Wirth Attila
Értékesítési és cégvezető
+36-20/512-4849,

Műanyag, fa, biztonsági bejárati ajtók

Üzleteinkben szakértő kollégákkal várjuk, legyen szó bejárati ajtóról, beltéri ajtóról, ablakról, garázskapuról, nyílástzárókról. Kereskedéseink a bejárati és beltéri, műanyag, alumínium illetve fa ajtókkal is büszkélkedhet.

Műanyag, fa, biztonsági bejárati ajtók ajtók beépítéssel! A legtöbb esetben az ajtóhoz adott csomag már tartalmazza, a termékeknél feltüntetett összes tartozékot!

Wirth nyílászáró kereskedés - Kültéri homlokzati és beltéri nyílászárók gyártása és forgalmazása.